|
Húgom gyerekkori vágya az volt hogy karatézni járhasson.
Egy éve végre sikerült találni egy egyesületet. Eleinte nem nagyon érdekelt,
mit is tesz valójában az edzéseken, de kíváncsi voltam, miért mindig
olyan vidám, amikor készülődik. Aztán elkezdett versenyezni és elmentünk
a szüleimmel drukkolni. Akkor jöttem rá, hogy bekerült egy remek társaságba,
nagyon jó edzői vannak, élvezi és szereti, amivel foglalkozik. Majd úgy
döntöttem elmegyek velük a nyári táborba, ahol én is összebarátkoztam
a csapattagokkal, és rájöttem, hogy többet rejt ez a sport annál, mint
aminek látszik. Addig azt hittem, hogy mindenki halálra püföli egymást
az edzéseken, pedig ez valójában egyáltalán nem így van.
Irigyeltem a húgom, hogy része ennek, és elgondolkodtam rajta, hogy
ez nekem is nagyon tetszik, így én is elkezdtem az edzésekre járni.
Mostanában elég sok fellépése és bemutatója volt az egyesületnek. A
legutóbbira én is elkísértem őket, ami a Budapest TV-ben volt. Mindenki
nagyon izgult és bár kicsit nehezítette a dolgot, hogy fordítva kellett
bemenni a felvételre, megnyugtattak, hogy gyakorolták így is. Mi kintről
szurkoltunk nekik és szerintem jobban izgultunk, mint ők maguk. Láttam
őket gyakorolni, de mikor ott voltak a kamerák előtt, sokkal jobban tették
a dolgukat. Ha nem is bakik nélkül, de látszott mindenkin hogy a legjobbat
hozzák, és tudják mit vár el tőlük a Sensei. Eleinte nem ment minden
zökkenőmentesen, de ez csak az izgalom miatt volt. Nagyon ügyesek voltak
és büszkék lehetnek magukra, hogy idáig jutottak. Többször láttam már
az előadást, de most, hogy már én is karatézom, más szemmel néztem végig,
és örülök, hogy így döntöttem.
|