Bushido Mikulás Kupa 2004 Vasárnap reggel mikor felkeltem, az első gondolatom már rögtön a közelgő versenyen járt. Egy gyors reggelizés és mosakodás után már indultam is az iskolához, ahol edzünk, hogy átvigyük a tatamit a sportcsarnokba. Egy kis várakozás után már rámolhattunk is, és mehettünk. Amint megérkeztünk lerámoltunk a kocsiról, bevittük a tatamit, majd felállítottuk a pástokat. A többiek már ott vártank ránk. Ezek után már majdnem minden kész volt, csak a versenyzőkre kellett várni. A szabadidőnkben megbeszéltük ki mennyire izgul, ki hogy érzi magát, kinek kell esetleg még fél kilót lefogynia mérlegelésig, hogy a könnyebb kategóriába kerüljön… Szép lassan megérkeztek a többi versenyzők, még Horvátországból is! Elfoglalták az öltözőiket, mindenki lemérlegelt, átöltözött, majd következett a bevonulás. A megnyitó után egyből elkezdődtek a mérkőzések. Nem kis meglepetésemre az én korcsoportom is az egyik első volt, amelyikre sor került. Ez egyáltalán nem megszokott, mert általában 2-3 órát kell várnom, mire eljutunk odáig, hogy a velem egyívásúak sorra kerüljenek. Na, itt kezdtem el egy kicsit izgulni! A sokéves versenyzésemnek köszönhetően nem szoktam jóval előre elkezdeni izgulni, csak mire oda kerülök, hogy na akkor, tessék! A küzdelmek szép lassan lezajlottak a szokásos menet szerint: Pástra lépés, üdvözlés, Hajime, majd megkezdődik az üvöltés a nézőtérről… Ez alól talán csak az egyesületen belüli küzdelmek a kivételek, amelyből egyben nekem is volt szerencsém – most is – részt vennem. Ilyenkor annyira zavaró a csend, hogy az már szörnyű. Minden másra felfigyeltem, csak a küzdelemre nem tudtam összpontosítani. Ezen a versenyen először volt alkalmam magam kipróbálni, mint segítő (edző) a pást szélén. Próbáltam segíteni, de mivel a mérkőzés nem tartott tovább, mint 10 másodperc, nem nagyon volt rá alkalmam. Az előző napokban bizakodva vártam a versenyt, mert bíztam a győzelmemben. Már csak azért is, mert az előző évi Mikulás Kupát is én nyertem, és mert a súlycsoportomban sem nagyon van még egy akkora mameluk, mint én. Szerencsére nem kellett csalódnom, estére már ki tudtam egészíteni egy új darabbal a kupa- és éremgyűjteményem! Persze tudom, ahhoz, hogy ezt elérjem nem csak az kellett, hogy ott legyek. Nagyon fontos a megfelelő felkészülés, melyben az Edzőm és a társaim tudtak a legtöbbet segíteni. Ezúton is szeretném nekik megköszönni azt, hogy ilyen nagyszerű egyesülethez tartozhatok. Ujlaky Csaba 1. kyu 2004. december. 12-én került sor a II. Bushido Mikulás kupa verseny megrendezésére, ami idén a Lőrinci sportcsarnokban kapott helyet. Jó pár egyesület érkezett és rengeteg versenyző, nemcsak Magyarországról, hanem Horvátországból is érkeztek. A verseny előtti edzésen megkaptuk, hogy ki hova menjen a verseny napján, és ott mit tegyen. Voltak, akik takarítottak és az asztalokat rendezték el és voltak, akik a tatamiért mentek. Mindenki reggel 8-ra ment vagy a sportcsarnokhoz vagy a sulihoz. Délben volt a hivatalos megnyitó, utána kezdődött a verseny, ahol nagyon jó versenyzőket láttam, még olyat is, akinek az első versenye volt. Este 6 óra körül volt vége a versenynek, utána megint takarítani és pakolni kellett. Ecsedi László 3. kyu Számomra ez a verseny más volt mint a többi. Ugyanis nem láttam belőle jóformán semmit. Nem mintha nem lettem volna rá kíváncsi, de most először a krónikás szerepe helyett a szervezők között találtam magam, a verseny alatt egy kis irodába eldugva, tele az eredmények táblázatával a kész és félkész oklevelekkel körülvéve. Ez a leírás tehát nem arról szól, hogy milyen nagyszerű is versenyezni, hanem arról, hogy mennyiféle munkát kell elvégezni egy ilyen verseny létrehozásához. Az első mindjárt az időpont kérdése. Mindez egyeztetések sorát jelenti, hogy az időpont mindenkinek megfelelő legyen, ne legyen túl másik verseny közelében, a meghívottak el tudjanak jönni, stb. Ha az időpont megvan helyszín kérdése. Ezt jóval korábban le kell foglalni, előlegezni. Természetesen az idő és a hely hat egymásra, előfordul, hogy mindenkinek jó az időpont, de pont akkorra nincs terem. Ha van időpont és terem is, lehet kiküldeni a meghívókat, beszerezni (gravírozni) a kupákat, serlegeket. A verseny napjára megszervezni a pénztárat, a mentőt, a biztonsági őrséget, a versenybírókat, a szállítást, a hangosítást, a díszítést, a büfét és a takarítást. Amikor elérkezik a nagy nap jöhet a felügyelet és a háttérmunka. Időben megérkezik-e tatami, van-e elég szendvics, hová helyezzük a versenyzőket a mérlegelés és a küzdelmek között, mivel szórakoztassuk a korábban érkező vendégeket? Nekem az oklevelek megtervezése, szerkesztése és nyomtatása jutott. Mindezt olyan sebességgel, hogy az eredményhirdetésre minden készen álljon. Amint lement egy kategória – a szintén szervezett – kisegítők felhozták az eredményeket, mások összesítettek majd bemondták a neveket és a helyezést. Amint elkészült az oklevél a számítógépen elindult a nyomtatás és máris jött a következő. A verseny végére annyira kimerültünk, mint egy többórás non-stop edzésen. Elégtételt akkor kaptam, amikor a verseny végén előjöttem a háttérből és láttam a boldog – és fáradt – arcokon, hogy nem dolgoztunk hiába. Sajnos, nem mehetek el szó nélkül a végén jött feketelevesről. A sikeres verseny után mentem hazafelé, amikor Attila sensei hívott telefonon. Vissza kellett mennünk, mert kiderül, hogy önmagukat fegyelmezni és erejüket fékezni nem tudó résztvevők – szándékosan nem írok karatekát – vandál módon kilincseket törtek le, ajtókat, sőt falakat rúgtak be. Gyakorló karatés révén – Attila sensei-el közösen – szomorúan azonosítottuk a rúgások és csapások nyomait a berendezésen. Az okozott kárt egyesületünknek kellett megtéríteni. Az anyagi kárnál sokkal jelentősebb volt azonban az erkölcsi veszteség, amit a Bushido sportegyesület és a karate szenvedett el. A hírességgel ellentétben a hírhedtség nem jó ómen, és a következő évi versenyek rendezésekor nem biztos, hogy számíthatunk a sportcsarnokra… Fésüs Péter 6. kyu
Szabó Norbert vagyok tíz és fél éves. A Kyokushinkai karatéval 2001-ben ismerkedtem meg Pilisen, mert akkor még ott laktunk. 2003-ban jöttünk vissza Lőrincre lakni, sajnos amikor ideköltöztünk, félbehagytam az edzéseket. 2004 novemberében novemberében anyukám szólt, hogy van a közelben egy egyesület, amelyik azt a stílust képviseli, amelyiket én is csináltam. Lementünk Attila senseihez megnézni egy edzést.Nagyon megtetszett és megkérdeztem, járhatnék-e edzésekre. Az első itteni vesrsenyem a Mikulás Kupa volt, amin nagyon izgultam (bár már sok versenyen vettem részt) , mert még csak kis idő telt el azóta, hogy ismét járok edzésekre. Ennek ellenére nagyon szép eredménnyel végeztem, a saját korcsoportomban 3. helyezést értem el. Bíztatok mindenkit a kemény edzésekre, mert mindenkiből lehet 3. helyezett, vagy akár győztes. Szabó Norbert 8. kyu Eredmények
Különdíjak
További képek
|