Bemutató a Fix.TV-ben

Egész pénteken izgultam, mert tudtam, hogy életemben először a TV-ben fogok szerepelni. Délután a Határ úton találkoztam a többiekkel és onnan indultunk a belvárosba, a  stúdióba. A tervezettnél korábban étünk oda így Sensei idegen vezetett és megmutogatta a fontosabb látnivalókat a környéken. Majd mikor idő volt bementünk és átöltöztünk. Mindenki izgatott volt, mert nem vagyunk hozzászokva, hogy TV-ben szerepeljünk. Még aki több éve jár, az  is feszült volt. Beléptünk a stúdióba, majd Shihan és Sensei elkezdett beszélni a karate e stílusáról. A műsorvezetőknek némi nehézséget jelentett kimondani a Kyokushin szót, de kis segítséggel sikerült leküzdeni ezt az akadályt. Aztán mi következtünk. Ekkor már rettenetesen izgultam de elkezdtük a bemutatót és mondhatni minden simán ment. Egy kis formgyakorlat, egy kis ippon kumite, majd a szabadküzdelem következett. Ez elég fájdalmas volt, mert a társam nagyokat tud ütni és rúgni valamint tapasztalt is, ami jó dolog neki. Nekem már kevésbé volt az. De sikerült és megcsináltuk. Majd teljes díszben átbattyogtunk az edzésre. A többiek szerint nagyon jó volt, s a telefonok is ezt igazolták. Összességében nem volt olyan szörnyű, mint amire számítottam.

Molnár Tímea 6. kyu

Egy előzetes megbeszélés után Adámy Shihan meghívta Kiss Attila Senseit és néhány tanítványát - köztük engem is - egy interjúval egybekötött bemutatóra. Izgatottan vártam a bemutató napját.

Sporttársaimmal együtt igyekeztünk a legjobbat nyújtani. Büszke voltam rá, hogy én is hozzájárultam a sportág népszerűsítéséhez. Bízunk benne, hogy minél nagyobb körben elterjed, és ha nem is versenyzői szinten, de egyre többen fogják űzni.

Ábrahám Viktor 1. kyu


A műsor előtt még vidám hangulat

Shihan Adámy István nyilatkozik

Sensei Kiss Attila válaszol

A bemutató előtt komorodnak az arcok

Formagyakorlat

Formagyakorlat

A plázs után az első bemutatónk a Fix.tv-ben volt. Sensei elvitt minket a stúdió elé, de mivel még volt időnk ezért tartottunk egy rövidke városnézést is. Nem bírtuk túl sokáig odakint a hidegben inkább bementünk. Amint megláttuk a stúdiót azonnal mindenki szörnyülködni kezdett, hogy milyen kis helyünk lesz a formagyakorlatra, és a küzdelemre. Átöltöztünk, felkészültünk majd bementünk a stúdióba és vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.

Shihant és Senseit kérdezgették különböző dolgokról, majd mi következtünk. Én úgy gondolom, hogy a formagyakorlat nagyjából úgy sikerült, ahogy szerettük volna. A küzdelemmel már más volt a helyzet. Kezdem a Csabi elleni küzdelmemmel. A helynek ugyebár híján voltunk, ezért volt szerintem Csabi előnyben, mert akárhova szaladtam azon a 2 négyzetméteren, bárhol elért a hosszú kezeivel. Az, ahogy „Ecska” küzdött Viktorral már bajosabb volt. Az első másodpercben „Ecskát” elég érzékenyen érintette Viktor lefelé irányuló rúgása (ami persze véletlen volt). Ennek ellenére sikerült állva maradnia a hátralévő időben, de abban a pillanatban, ahogy jeleztek, hogy már nem vesznek minket, „Ecska” összerogyott és begurult a sarokba értékes szervét fájlalva. Adriéknál nagyobb probléma nem merült fel. Mikor a küzdelmet is befejeztük, nem is öltöztünk át, hanem egyből mentünk edzésre, ahol „Ecskának” még mindig fájt a Viktor által okozott harci sérülés.

Lakatos Dávid 2. kyu


Testvéri szeretet

A feszültség a befejező
szabad küzdelem alatt oldódik