Edzőtábor 2005 tél

 

A szerző

Megtisztelő dolog beszámolót írni a téli edzőtáborról. E tábor tekinthető az első sportági kihívásnak az életemben. Nagy feladatnak néztem elé, mind technikailag, mind pedig erőnlétileg, azonban nem gondoltam volna, hogy az igazi kihívást a mozdulatok mögötti szellemiség megértése fogja jelenteni. Mást kaptam, mint amire számítottam. Én kemény reggeli edzéseket és sok új technikát vártam, de inkább filozófiát kaptam. Ettől eltekintve azért a második nap reggelén eléggé nehezen keltem fel. Szerencsémre legyen szólva nem a vállfájdalom jelentette a legnagyobb gondot, hanem inkább a lábaim fájtak.

Sokszor néztem a mesterek övén lévő sárga csíkokat, amelyeket látva, láttam azt, hogy mennyi munka és szenvedés állhat a megszerzett tudás mögött és nem tehettem mást, mint tisztelettel néztem rájuk és igyekeztem a képességeimnek legmegfelelőbben elvégezni a kiadott feladatokat. Mondjuk ez az esetek többségében nehézségeket okozott, hiszen eléggé lassan tanulom meg a különböző kombinációkat, ami, még elég nagy gondot okoz.

 


A tábori résztvevők

Mindenesetre eljött a vizsga ideje és reménykedtem (igaz sejtettem), hogy vizsgázni fogok! A várakozásaim be is igazolódtak. Amire viszont nem számítottam, hogy az erőnléttel gondjaim lesznek. Már a vizsga előtt másfél hónappal nekiálltam a seikenes fekvőtámaszokból lenyomni a minimumnál egy kicsit többet, gondosan figyeltem minden részletre, ezzel szemben a vizsgán már a 28.-nál elsavasodva erőlködtem. Kemény egy óra volt, egy óra folyamatos izzadás és erőlködés.


A tábor vezetői


A tábor fekete övesei

Összegzésképpen pozitívan zártam a tábort. Technikailag sokat tanultam, olyan hibákra hívták fel a figyelmemet, amire nem is gondoltam. Csak remélni tudom, hogy az elkövetkezendő időszakban ki tudom javítani e hibákat és tovább tudok fejlődni, csiszolódni. Bizakodva váron az elkövetkezendő hónapokat.

Gubán József 10. kyu


A Bushido Sportegyesület részvevői

További képek

Képes beszámoló