Nyári edzőtábor 2007

A szerző2006 nyarán vizsgázott le Vass Viktor sempai és a táborzáró esti beszélgetésen mondta meg shihan hogy 2007 nyarán én jövök. Szóval már akkor elkezdtem barátkozni a gondolattal, hogy én is a danos sempaiok sorába lépek.

Szeptembertől nehéz munka vártak rám! El kellett kezdenem megtanulni, hogyan is kell edzést tartani. Ezt heti két órában tehetem meg. E mellett az évben megnyitotta kapuit a Botukugan és ott minden hónapban barna-fekete öves, és sok más edzésre jártam. Természetesen jelen voltam a téli és a tavaszi edzőtáborban! De az igazi felkészülés az utolsó hónapban kezdődött el, mikor is a Kempo VB lezajlott. Mikor véget ért az iskola, ugyanúgy mint az előző két év alatt a tartottunk egy próba edzőtábort, ami arról szólt, hogy a stadionoknál kezdtünk minden reggel ahol 5 km futottunk majd különféle erősítő feladatokat, végeztünk a 47 lépcsőfokos lépcsőnél. Ha ezeket túléltük - és hál isten túléltük -, akkor elmentünk a fűre formagyakorlatozni. Délutáni edzéseken a folytattuk kis erősítéssel, majd megint formagyakorlat és a végén, ha volt elég ember, akkor kis küzdelem. Ezt egy hétig minden nap megismételtük. Az edzőtábor előtti egy hetet megkaptam pihenni.

Az edzőtáborban mindent a legjobb tudásom szerint tettem és a sok éves edzőtábori múlt eseményeivel szemben idén edzések között inkább pihentem. Ez annak is köszönhető lehetet hogy több edzésen voltunk mint bármelyik előző edzőtáborban! Például nagy szerencsémre, szerencsénkre az idei évben ellátogatott hozzánk Peter Aerz 3szoros K1 harcos. Több edzést is szerencsém volt végig csinálni vele! Nagyon tetszett, hogy közvetlen volt az emberrel, amikor valaki ügyetlenkedet,t akkor odament és meg mutatta, hogyan kell csinálni. Persze mondta is de, én abból sajnos nem sokat értetem. Éjszakai edzésre is lejött – ahelyett, hogy aludt volna a jó meleg ágyikójában - és velünk együtt végigcsinálta. Már azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert ellátogatott el az edzőtáborba shihan Szénási és tartott kyu-sho edzést. Azért, hogy jól tudjanak aludni a barna és fekete övesek, a napi 3 edzés után még egy 2 órás kata edzést is tartott nekünk hanshi Adámy István. A sok fáradalom után azt kell, hogy mondjam hogy megérte és köszönöm!

Az idén a vizsga úgy nézett ki, hogy szerdán volt a technikai vizsga délután 4-től majd csütörtökön délelőtt 10-től a küzdelem. Szerdán kint a pályán sorakoztunk. Aki danra vizsgázott azt felküldték a tornaterembe. Szépen felsétáltunk, és elkezdtünk bemelegíteni, amíg felérnek a mesterek akik vizsgáztattak minket. Nem sokkal később megjött Kancho, Hanshi, és a többiek. Hanshi Adámy István elmondta hogy hogyan álljunk sorba. Elől álltunk mi, akik 1 danra vizsgáztak. Shihan Somogyi Zsolt tartotta a vizsgát, ahol az erőnléttel kezdtünk. Megijedtem egy percre akkor, hogy nem marad erőm a végére, de az adrenalinnak illetve a hosszú felkészülésnek köszönhetően ez egész jól ment és igazából a végére melegedtem be eléggé. Majd következett a kihon, ahol végigvettük az ütéseket, védéseket. Viszonylag ez is lazán eltelt, persze túlzás lenne, ha azt mondanám nem fáradtam el. De hát nem számítottam másra. Amikor jöttek a rúgástechnikák, akkor fáradtam el igazán. Végigvettük a rúgásokat úgy, hogy mindegyik technikára mindenki aki vizsgázott számolt tízet, és ha megvolt, jött a következő technika. Ez volt talán azon a napon a legfárasztóbb. Ezután már csak a kata maradt. Taikyoku Sono ichitől egészen a Saifaig megálás nélkül. A végére tényleg nagyon fáradt voltam és persze nagyon melegem is volt. Ekkor közölte velünk Hanshi, hogy fáradjunk vissza a pályára és álljunk be az edzésre. Mikor kiértünk a teremből nagyon jól eset az a kis szellő, ami fújdogált és fel is frissített minket. Lefelé menet a focipályára elkezdtünk beszélgetni a sorstársakkal. Most visszagondolva gyorsan elment a vizsga.

Másnap reggel lement az első edzés és reggelinél már a gyomrom görcsben állt, alig bírtam enni, de tudtam, hogy muszáj magamba erőltetni valamennyi kis tápanyagot! Visszaérve a házunkhoz lezuhanyoztam forró vízben aztán lefeküdtem pihenni. Tudtam, hogy az eddigi legkeményebb 40 perc vár rám. Amikor idejét láttam, nekiálltam készülni és közben szóltam a többieknek, hogy tegyék be a Rocky zenéjét hogy fel pörögjek. Ez hál’ Istennek be is jött. Magamra kentem rengeteg Ben-Gayt. Magamra öltöttem a dogit és egy pulcsit, hogy melegedjek be rendesen, illetve nehogy kihűljek. Amikor leértem a pályára már sokan nyüzsögtek ott. Ekkor vettem észre anyukámat és a két nővéremet. Ők is eljöttek, hogy megnézzenek. Ez is egyfajta dopping volt számomra.

Sorba álltunk, megint dan szerint. Hanshi végigkérdezte, hogy kinek milyen sérülése van, és elmondta a segítőknek, hogy amikor az illetővel küzdenek, mire vigyázzanak. Hamarosan kezdetét vette a küzdelem sorozat. Próbáltam nem számolni a mérkőzéseket, hogy azzal se rontsak a helyzetemen, úgyis tudtam, hogy ha az utolsónál tartok akkor Shihan lesz az ellenfelem. Sorban közben zajlottak a küzdelmek, voltak nagyon könnyű küzdelmek olyankor megpróbáltam piheni, és voltak olyanok, mikor a nagy mamelukok nekem estek, ott meg próbáltam nem lesérülni. Egész jól ment minden, csak egyszer… illetve kétszer összekerültem az egyik holland 2. danos sempaial és úgy fejbe rúgott, hogy meg is szédültem egy pillanatara. Nem törődtem vele, folytattam. Örültem, amikor összekerültem klubtársaimmal, bár tudtam, hogy ők jobban meg fognak pörgetni, mint mások. Shihan volt az utolsó, ott már örültem bár tudtam, hogy még nagy verés előtt állok. Ennek inkább örültem, mint féltem volna. Amennyire csak tudtam összeszedtem magam, és végighajtottam magam. Amikor meg halottam, hogy „Jame”, másra nem is volt erőm csak Shihant átölelni, és elkezdeni bőgni. Ő is átölelt, kivezettet a pálya szélére a barátokhoz, barátnőmhöz és a családtagjaimhoz. Közbe mindenki tapsolt az 1dan-ra vizsgázóknak, hogy végigcsinálták. És persze folytatódott a 2. illetve 3. danra vizsgázóknak a küzdelem.

Aztán már jöttek a gratulációk, az ölelkezések. Barátaimmal kezdtem, gyorsfotók, ölelések, gratulációk. Majd anyukámhoz mentem, és a testvéreimhez, ott is gratulációk, ölelések, nyugtató szavak. Nagyon jól eset, hogy ott voltak és szurkoltak, szorítottak nekem. Közben odajött Kancho és ő is gratulált. Mind kiderült Timi, a barátnőm végigbőgte az egészet, mintha őt verték volna nagyon meg. Nagyon jóleset őt is átölelni és vigasztalni, Örültem, mert tudtam, hogy aggódott értem - nem csak az ő szemében láttam kis könnycseppeket és ez nekem jóleset, de nagyon. Úgy gondoltam már csak ezért megérte „megveretni” magam. Aztán jöttek sorra gratulálni a klubtársak, a sorstársak, akikkel együtt vizsgáztam.

Amint lement az összes küzdelem, mindenki kisírta magát és megkapta a kijáró gratulációkat, sorakoztunk és elkezdődött a eredmények kihirdetése. A kyusokkal kezdték, majd jöttek a danosok. Amikor hallottam a nevem, nagy boldogság áramlott szét bennem. Kint már sorakoztak előttem azok a friss sho danosok akiket, előbb szólítottak. Én is kibicegtem, és beálltam a sorba. Amikor minden friss danos kint volt, már elkezdték átadni a dan diplomákat és gratuláltak. Kancho, Hanshi és persze a Shihanok is sorba, ahogy álltunk. Amikor elértek hozzám és megkaptam a diplomát nagyon-nagyon büszke lettem magamra. Aztán jöttek sorba gratulálni a mesterek hozzám is. Amikor Shihanom ért oda hozzám, átadta a fekete övet is igaz még hímezetlenül, de ez nem számított, mert nagyon megörültem neki, hogy most már én is elértem egy komolyabb álmomat –fekete öves vagyok! Erre nem mertem volna gondolni, mikor elkezdtem karatézni. De ahogy egyre közelebb értem az áhított fekete övhöz, egyre erősebben lángolt bennem az a vágy, hogy én is fekete öves lehessek. És most már valami még komolyabb álom lebeg a szemem előtt…

Ezek után helyünkre mentünk és a magasabb övekre vizsgázok jöttek Őket mi – ahogy minket is mások – nagyon meg tapsoltuk. Volt, aki ötödik dan kapott és volt aki negyedik dant, utóbbit senseiem Bitai Melinda, aminek a legjobban örültem és ezúton is gratulálok neki. Amikor mindezek lezajlottak mentünk ebédelni. Ebéd után kimentünk mi Bushidosok a pályára és megtartottuk a beavatást. Ez annyit jelent, hogy mindenki, aki magasabb öves valakinél, illetve korában vizsgázott ugyanarra az övfokozatra, az a másik fenekére csap olyan erővel, amennyire csak szereti. Én csak hatot kaptam de az rettentően fájt.

Volt egy délutáni edzés még, ahol nem sok olyan danost láttam, aki azon a napon vizsgázott. Én lementem és egy jót edzettem, persze úgy, hogy ne sérüljek tovább, szóval vigyáztam magamra. Igaz csak egy játékos edzés volt, ahol mindenki már csak bohóckodott de jólesett. A végén az idei tábor utolsó sorakozója volt, és hangos kiai-al búcsúztattuk a tábort és egymást. Innen egyenes út vezetet a zuhanyzóba, ahol engedtem magamra a forró vizet és pihentem már nem kellett stresszelnem, mint egész tábor alatt szóval megnyugodtam. Aztán a sokéves edzőtábori szokást megtartva rendeltünk pizzát és felmentünk Shihanunkhoz beszélgetni. Majd egy kis buli ünneplés és nagy alvás!

Úgy érzem már csak a köszönetek maradtak hátra!

Köszönök mindent azoknak, akik ott voltak a felkészülésemen és segítetek. Köszönöm a sok biztatás és pozitív hozzá állást, segítségeket. Örök hálám és köszönetem anyukámnak, apukámnak, akik finanszírozták minden zokszó nélkül és támogattak. Nagyon köszönöm sensei Bitai Melindának, akinél tanulhattam az edzéstartást és segített a katák elsajátításában. És azt a sok jót és segítséget, amit kaptam shihan Kiss Attilától, a mesteremtől, azt nem tudom ide leírni. Azt csak ő tudja menyire hálás, vagyok neki mindenért, amit az eltelt hét és fél évben kaptam tőle. - Osu, köszönöm!

Osu!

sempai Ecsedi László 1. dan

További képek

A tábor A vizsga